Nyolcadik fejezet

Szerda reggel van. Vészesen közeledik a péntek, én pedig egyre jobban izgulok. Nem a mozi miatt, hanem, ami azután következik, Jongin látogatása. Egy légtérben leszek, ki tudja meddig egy fiúval, akit alig pár napja ismerek. Kezdem egyre jobban azt érezni, hogy butaság volt erre igent mondanom, még akkor is, ha kezdem megkedvelni. Nem is tőle félek, hanem sokkal inkább magamtól. A férfifóbiámtól. Mi van, ha csak Sehunnal kezd működni ez a dolog, de mással nem fog?

Beérve az iskolába egyből a tortanterem öltözői felé veszem az irányt. Ma dupla testnevelés óránk van, egy másik osztállyal, ami rám nézve nem egy előnyös dolog, mivel a fejem előszeretettel vonzza a labdákat és nincs egy olyan óra se, melynek a végén ne szédelegnék. Az összevonásban viszont egyedül annyi jó van, hogy Boyun osztályával vagyunk együtt, ami összességében egy nagyszerű osztály és általában nincs is velük semmi gond és nagyon kedvesek. Azonban, amikor egy öltözőbe kerülünk, az maga a pokol. Természetesen a mi Sunhee hercegnőnk és barátnői egyből terrorizálni kezdik a másik osztály lánytanulóit, amelyet ők nem igazán tolerálnak és kimutatják a foguk fehérjét, de végül mindig ők húzzák a rövidebbet. Akárcsak bárki más, Sunheeval szemben.

Boyun általában nagyon gyorsan átöltözik, de ma a szokottnál is gyorsabb, és nem mellesleg rettentően izgatott. Van egy sejtésem, hogy miért, mivel ma van az első közös testnevelésünk mióta Jongin és Kyungsoo a mi iskolánk tanulói lettek, a fiúknál pedig egy fehér trikó és egy fekete térd-, vagy rövidnadrág a kötelező viselet. Ezzel pedig sikerül elárulniuk valamennyit a testi fejlettségükről. Ebből adódóan egyértelmű, hogy Boyun Kyungsoo látványára van kiéhezve – bár én sem tagadhatom, hogy nem vagyok kíváncsi Jonginra.

- Kész vagy már? – Siettet Boyun. – Jó, látom igen, gyere! – Azzal magával is ránt, nem foglalkozva azzal, hogy éppen készültem volna bekötni a cipőfűzőmet.

Amint kiérünk az öltözőből az a látvány fogad, amire Boyun számított. Kyungsoo ott áll egymagában a tornaterem bejáratánál rövid, kissé bő fekte nadrágban és egy lenge fehér trikóban. Karjai alacsony termetéhez képest, igen csak izmosak, akár csak a vádlija. Mikor meglát elmosolyodik és odaint, majd bár fiú osztálytársunk társaságában bemegy a terembe.

- Jézusom, láttad azokat a kezeket? – Áradozik Boyun a karomat rángatva.

- Igen. De ugye tudod, hogy miért ilyen izmosak? – Kérdezem, teljesen komoly arccal.

- Persze, sokat eddz – vágja rá egyből megvonva vállát, mire nemlegesen rázni kezdem a fejem és a füléhez hajolok, hogy belesuttogjak.

- Azért mert túl sokat maszturbál – hangomból semmi szarkazmus vagy cinizmus nem érezhető. Kiegyenesedek és összefonom karjaimat magam előtt. – És úgy láttam mind a két kezét használja – jegyzem meg elismerően.

- Yah! - Kiált fel. – Milyen perverz lett a mi kis férfiiszonyos Narink, huh! – Egy gúnyos mosoly jelenik meg arcán, mire felnevetek.

- Gyere, menjünk be mi is! – Megindulok a terem felé, Boyun kíséretében.

Ahogy belépünk a terembe, barátnőm egyből leül egy padra és Kyungsoot kezdi figyelmi, amint a fiúkkal próbál kommunikálni. Látszik rajta, hogy nem tud beilleszkedni, csak áll ott és figyeli a többieket a nagy boci szemeivel. Néha elmosolyodik, de ez is inkább tűnik erőltetettnek, mintsem őszintének.

- Látod, milyen elveszett? – Kérdezem Boyunt, mire csak bólint. – Menj és hívd el, mert a végén még megöl valakit azokkal a szemekkel – nevetek, barátnőm pedig már pattan is és rohan Kyungsoohoz.

Szemeimmel Jongint keresve végignéztem a tornateremben. Mivel sehol sem láttam ezért csatlakoztam barátnőmhöz. Ekkor azonban kinyílt a hátunk mögötti szertár ajtaja, ahonnan egy vígan mosolygó lány lépett elő, Boyun osztályából, mögötte Kaival, kinek az arcán úgyszintén egy mosoly bújt meg, s ahogy megláttak minket, levakarták arcukról a vigyort, végül „barátom” mellém lépett, míg a lány haladt tovább. Szemeimmel végig követtem minden egyes léptét és úgy éreztem, hogy bármelyik percben képes lennék utánamenni és a hajánál fogva visszarángatni, hogy mégis mit keresett ő az én pasimmal a szertárban. Ám nem ő az egyetlen, akivel ezt tenném, Jongin iránt is hasonlókép érzek jelenleg. Mi ez? Csak nem féltékenység? De. Egy olyan érzés, amit eddig még nem éreztem. Mégis miért van ez? Hiszen semmi közöm ehhez a fiúhoz, úgy.

- Hát ti mit csináltatok ott bent? – Veti fel helyettem is a kérdést Kyungsoo rezzenéstelen arccal.

- Megmutatta a szertárat – feleli Jongin mélyen öccse szemébe nézve.

- Gondolom, most már minden szegletét ismered – válaszolja kissé cinikusan a fiatalabb testvér, mire bátyja csak elmosolyodik.

- Hát persze. Tudod, milyen fontos nekem a sport, szeretem tudni mi merre van – Kai rákacsint Kyungsoora, majd felém fordul. – Várjátok a mozit remélem, mert én már nagyon?! Bár, ami utána lesz azt még jobban – sejtelmesen néz rám, mintha valami piszkos dolog járna az eszében, végül ráharap alsó ajkaira.

Érzem, ahogy forróság önti el arcom és az én fejemben is megfordul pár olyan gondolat, amiknek talán nem lenne szabad. Zavaromban, inkább a földet kezdem bámulni, ám közben megpillantom Kyungsoot, amint bosszúsan néz bátyjára. Valamiért olyan érzésem támad, hogy valamit nem mondnak el nekem Jonginnal kapcsolatban. Bár bízom benne, hogy tévedek.
Megszólal a csengő, ennek köszönhetően pedig a diákok be is állnak a tornasorba, mivel ha nem tesszük meg mire a gorilla – pontosabban Mr.Jung, Jung edző, ahogy tetszik – ideér, leordítja a hajunkat is a helyéről, amiért fegyelmetlenek vagyunk.

Pár lánynak hála, pontosabban Sunheenek és barátnőinek, egész órán futottunk, mivel ők még az egy kört sem voltak képesek lefutni. Helyette folyamatosan csak nyavalyogtak, a tanárunk ennek köszönhetően pedig bepöccent és ezért mindenkit futtatott órán. Ez volt az egyik legrosszabb és legszégyenletesebb testnevelés órám. Kai egész végig úgy futott, mint egy kis angyal, nem lihegett, nem fuldoklott és csak alig pár izzadságcsepp gyöngyözött a homlokán – velem óriási ellentétben.
Miután a lélegzetvételem helyreállt és csillapítottam szomjúságomat, magamhoz fogom az öltözőszekrényemben lapuló törölközőmet és alaposan áttörlöm vele a tornaruhámból kilógó, izzadt testrészeimet, majd felhúzom száraz egyenruhámat. 
Váltok még pár szót Boyunnal a folyosón mielőtt órára mennék, ám valaki megböki a hátamat oldalról és komoly arccal elém áll, figyelmen kívül hagyva barátnőmet –  ez nem más, mint Kyungsoo.
- Beszélnünk kell! – Jelenti ki a fiú, meglepően furcsán, mintha nem lenne elég ideje. – Boyun –  fordul felé – magunkra hagynál egy kicsit?
- Öhm, persze – válaszolja lehangoltan. – Úgy is órára kell mennem. Sziasztok! –  azzal elmegy.
- Miről van szó? Izgatottnak tűnsz – ráncolom a szemöldököm.
- Jonginról lenne szó. Nem szabad bíznod benne. A testvérem és nem kéne ilyennek lennem, de nem szabad hagynom, hogy téged is megalázzon. 
Nem értem miért mondja ezt, megszólalni sem tudok csak kérdőn nézek rá.
- Ahogy már tegnap reggel is mondtam, hozzánk nem jöhet fel lány és ennek oka van. Mégpedig... –  Nem tudja befejezni a mondatot, mivel megjelenik az említett személy.
- Nem jöttök órára? –  Karolja át öccsét Kai.
- Jongin! – Szól rá erélyesen Kyungsoo. – Fontos dolgot kell megbeszélnem Narival, menj el, mindjárt jövünk!
Nem láttam még ilyennek ezt az édes, szerény fiút és nem is gondoltam volna, hogy képes így viselkedni valakivel, ráadásul a saját testvérével, aki gyanakvó arccal figyeli a fiatalabb testvért, mintha csak tudná miről van szó. Kézzel fogható közöttük a feszültség, nem lennék egyikőjük helyében sem most.
Kai leveszi kezeit Kyungsooról, majd egy oké kíséretében lelép. Feltűnően megsértődve, vagy inkább dühösen, pontosan nem tudom megfejteni arckifejezését.
- Végre – feleli a fiú, mikor végre eltűnik a zavaró tényező.
Azonban mielőtt újra meg tudna szólalni a történelem tanárunk –  akivel óránk lesz –  ránk szól, hogy menjünk órára, így kénytelenek vagyunk ezt a beszélgetést későbbre halasztani, ami jól láthatóan nem tetszik Kyungsoonak.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akar nekem mondani. Egész órán csak ezen járt az eszem. Egyáltalán nem lehet jó dolog, ha ennyire feszült és komoly volt. De az is lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgokat.

A mai nap folyamán nem tudtunk már beszélni mivel ahogy kicsengettek az órákról Jongin kitalált nekem valamit, hogy még véletlenül se tudjak az öccsével beszélgetni. Legalábbis így jött le az egész. Iskola után pedig villámgyorsan köszönt el tőlem és ráncigálta haza Kyungsoot – ezt látva nagyon rossz érzésem támadt.

Hazaérve kissé csalódottan és tudatlannak érezve magam, vetem le a cipőmet, elmerengve gondoltaimban, melynek köszönhetően még köszönni is elfelejtek az itthon levőknek.
- Szia Nari! – Hallom meg Eun vidám hangját. Egy mosollyal válaszolok neki és folytatom utam a hálószobám felé. – Minden rendben? – Bólintok. – Hát jó. Sehun vigyázz rá, majd jövök, hivatalos vagyok egy üzleti buliba. Sziasztok!
Figyelmen kívül hagyom amit mond, egyedül Sehun nevére figyelek fel, mivel eszembe jut, hogy valahogyan rá kell vennem, hogy pénteken ne legyen itthon Jongin látogatásánál.
- Beszélhetnénk? – Fordulok váratlanul felé.
- Persze, de ha a múltkoriról szeretnél beszélni, azt már...
- Nem – szakítom félbe. – Meg szeretnélek kérni valamire. – Sehun kérdőn néz rám. – Pénteken feljön hozzám Jongin, segítek neki tanulni, jó lenne ha nem lennél itthon – próbálom a legrövidebbre fogni.
- Nem – jön az egyszerű válasz.
- Miért nem? – kérdezem.
- Oldjátok meg máshol – folytatja a laptopja bújását. 
- Sehun...
Feláll és elém lép, ami váratlanul ér ezért nem folytatom a mondanivalóm.
- Mi olyan jó benne, amiért pár nap után már a szobádba engeded? – Hangjában némi csalódottságot vélek felfedezni.
- Ő kedves velem és...
- És máshogy állsz vele kapcsolatban a dolgokhoz, csak mert eljátssza, hogy a pasid? Így máris megoldódik a férfiiszonyos problémád? –  Kezd egyre ingerültebb lenni, amit nem tudok hova tenni.
- Honnan... –  Ismét félbeszakít.
- Azt hiszed süket vagyok? Az iskolában mindenki rólatok beszél, nekem pedig nem volt nehéz összeraknom a képet. Egy férfiiszonyos lány, hogy lenne képes összejönni valakivel, akit nem is ismer, csupán pár nap alatt? És, hogy miért ugrálsz folyamatosan Sunhee kéréseire? Nyilván mert ő tud erről és így sikerült elhallgattatnod vele a dolgokat.
Meglep, hogy ennyire tisztában van a dolgokkal, nem is tudok mit mondani, mert egyszerűen nem találom a szavakat. Tagadnom nem érdemes, mert nem hülye – amit most tökéletesen be is bizonyított. De nem mondhatom rá egyszerűen, hogy igazad van, jók a meglátásaid. 
- Tudod Sehun, lehet, hogy jók a meglátásaid – felelem –, de tudod – nem nézek rá, a földet kezdem bámulni –, ő emlékeztet engem valakire, aki egykor nagyon fontos szerepet játszott az életemben, miután meghalt az édesanyám. Már nem emlékszem a nevére, mindig csak Oppanak hívtam –elmosolyodok. – Akkoriban arra vágytam, hogy egyszer ő legyen a férjem. De el kellett válnunk és azóta nem tudom elviselni más fiú jelenlétét. De Jongin mellett ez talán megváltozhat – könnycseppek kezdenek gyűlni a szememben így hátat fordítok és elindulok a szobám felé.
- Nari – sokszor szólított már a nevemen, de most olyannak hangzott a hangja, mintha felismert volna valamit így visszafordultam felé és a szemébe néztem. – Tudtam, hogy te vagy az – szemei csillognak én viszont csak értetlenül meredek rá. 
- Igen, Nari vagyok, te pedig Sehun – jelentem ki, bár magam sem tudom miért.
- Nem. Én nem csak Sehun vagyok. Oppa vagyok – furán hangzottak ezek a szavak a szájából, de valahogy mégis érdekesen csengett, mintha már hallottam volna. – Az édesanyád kérése az volt felém, hogy vigyázzak rád mindig, bárhol és bármikor. Eddig nem voltam biztos benne, hogy te vagy az, mert elváltak útjaink, mivel téged elköltöztettek, de én nem mehettem. Akkor sírtam először és utoljára egy lány miatt, és azóta vagyok mindig komor – hangja nyugodt.
Nem tudok megszólalni, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez megtörténik és, hogy tényleg ő az. Ennyi idő után újra találkozom vele. Lehetetlen.
- Én... – nem tudom befejezni a mondatot, elcsuklik a hangom és újabb könnycseppek gyülekeznek szemeimben.
- Nem véletlenül lettem tanár. Tudtam, hogy így egyszer rád találhatok és amikor megtudtam, hogy az egyik osztályomban van egy Park Nari nevű lány, egyből felfigyeltem rád és tudtam, hogy te vagy az, de valahogy mégis be kellett bizonyítanom magamnak. És most akaratlanul megtetted ezt nekem – elmosolyodik, majd folytatja. – Amikor elfogadtad az ajánlatom, azt mondtam, hogy majd eljön az ideje, mikor megtudod miért segítek neked. Most itt a válasz.
Összeállt a kép számomra. A furcsa viselkedések, az ajánlat. Hogy miért kivételezik velem. Már mindent értek, de még mindig nem tudok megszólalni. Csak bámulok rá, s ekkor veszem észre, hogy immár arcomon folynak a könnyeim. Kislánykoromban bele voltam zúgva, az első pillanattól kezdve. Nem csoda, hogy mikor az iskolában megláttam ugyan ez az érzés kapott el. Teljesen megváltozott, igazi férfi lett. A komolyság mindig jellemző volt rá, de akkoriban ezt természetellenesnek tartottam a kora miatt, de most már kimondottan jól áll neki.
- Nari – egészen közel jön hozzám és kezeibe fogja apró arcomat, majd hüvelykujjaival letörli arcomról a nedvességet. – Nem sírnod kéne, hanem örülnöd – kuncog, ám mikor felnézek rá az ő szemében is megcsillan pár könnycsepp.
- Akkor te se tedd! – Felelem és saját meglepettségemre hozzábújok Sehunhoz és átkarolom szorosan magamhoz ölelve. 
Eltol magától majd, közel hajol arcomhoz, csupán egy ujj választja el ajkát az enyémtől. Semmilyen rémültséget vagy gyengeséget nem éreztem most magamban, csupán ezernyi pillagót a gyomromban. 
- Most, hogy ez kiderült minden marad úgy ahogy eddig – közli a jól megszokott módján, ami most megint csak váratlanul ér. Hihetetlen, hogy képes minden jó pillanatot elrontani az arroganciájával. – De, csakhogy jobban érezd magad, kapsz most tőlem valamit, amit jól raktározz el – mondja egy huncut mosoly kíséretében, végül a homlokhoz emeli ajkait és egy lágy puszit lehel rá, mitől meglepődök és kidülledt szemekkel nézek előre. – Legközelebb ezt már máshova kapod – kacsint egyet, majd megborzolja a hajamat, ahogy szokta és elvonul a szobájába.
Nem is ő lenne, ha nem viselkedne így. Sokat változott, de ez a mostani Sehun sokkal jobban tetszik és még inkább csak vonz magához. Úgy döntök, hogy kihagyom ma a tanulást, inkább elmegyek veszek egy forró zuhanyt és utána lesz, ami lesz. A lényeg, hogy nyugodtan vissza tudjak gondolni az elmúlt eseményekre úgy, hogy már tudom ki is Ő és milyen szerepet töltött be eddig az életemben.