Prológus

Fogalmam sincs, hogy éppen milyen filmet nézünk, nem tudom mi a címe vagy, hogy miről szól. Egyedül arra emlékszem, hogy beültem irodalomórára, Mr.Oh bejött és berakott valami filmet aztán leült a tanári asztalra nekem hattal és itt megakadt a szemem a formás, kidudorodó fenekén. Azóta se tudom levenni róla a szemem. Testem a férfifóbiámnak köszönhetően már teljesen legyengült. Mr.Oh az egyetlen férfi aki után vágyódom a fóbiám ellenére is, pedig tisztában vagyok vele, hogy ő a legelérhetetlenebb személy a világon. Bár fiatalságának köszönhetően keringenek róla pletykák, hogy összeszűri a levet a diáklányokkal, én nem hiszek a pletykáknak, sose hittem. Mindig is az egyenesség embere voltam, és szerintem mindenkinek annak kéne lennie. 

Amíg Mr.Almapopsit bámulom elrepül előttem egy papírgalacsin, ami az ablakról visszapattan a padomra. Összeráncolt szemöldökkel és összehúzott ajkakkal hátrapillantok. Lee Sunhee és barátnői vihognak a mögöttem levő jobboldali padokban miközben Sunhee a papírgalacsin felé bök ujjával. Érte nyúlok és minél halkabban próbálom meg kibontani anélkül, hogy sikerülne elszakítanom. Ahogy ez megvan hatalmas betűk szúrjak ki a szemem, „Töröld le a nyálat az arcodról, mert elfolyik Sehun hátsójáig. Hahaha”. Eltátom a számat, érzem ahogy a fejem egyre vörösebb lesz a jobb szemem pedig rángatózni kezd. A lányok vihogása hangos nevetésbe megy át, ami az osztályban levőknek is feltűnik, tanárunkat is beleértve. 

- Mi a gond lányok? – kérdezi felvont szemöldökkel Mr.Oh Sunhee felé fordulva, majd egy pillanat alatt rám fordítja tekintetét. – Park kisasszony, jól érzi magát? 

Felém jön. Istenem, ne közelíts! Becsukom a szám és megpróbálok erőltetni egy mosolyt az arcomra, de egyre közelebb van. Kihúzza a kezemből a papírt és amikor elolvassa a feliratot próbálja visszafolyatni nevetését egy köhintéssel. 

 - Nos. Örülnék, ha legközelebb – egy újabb visszafojtott nevetés – nem a keresztnevemet írná. Nem szeretem ha a diákjaim Sehunnak hívnak, még egymás között sem – visszaindul az asztalához. – Ja és Park kisasszony, tényleg mintha egy kicsit nyálas lenne az álla - rám villantja az élképesztően perverz, de szexi mosolyát, amitől egy szempillantás alatt hullok a padomra, akár egy letépett virágszirom, az élet pedig úgy száll ki belőlem, mint egy átlátszó kis szellem. 

Felszólal a csengő hangja, ami a jelenlegi állapotomban zene füleimnek az osztály nevetése mellett. Fejemet még mindig a padnak támasztom, kezeimet pedig a semmibe lógatom magam mellett. Körülöttem mindenki belekezd a pakolásba én azonban még próbálom visszaszívni magamba a felettem lobogó kis életet. Több-kevesebb sikerrel feltápászkodok, bedobálom a táskámba a használatlan füzetet és könyvet, majd elindulok kifelé a teremből. Az ajtóba érve Sunhee és a kedves barátnői csatlakoznak hozzám hatalmas örömömre

- Hé, Nari - szólal meg Sunhee szórakozottan. - A pasid tudja, hogy Mr.Ohra hajtasz? - próbál komolynak hangzani. - Ja, hogy nincs is pasid - úgy tesz, mint, aki egyszerre meglepett és sajnálkozó.

A héten harmadjára kapom ezt meg, és most lett elegem.

- El kell, hogy szomorítsalak Sunhee - magabiztosan megtorpanok előtte és a szemébe nézek - Egy ideje együtt vagyok valakivel - és még én papolok az egyenességről. - Mellesleg, nem hajtok Mr.Ohra - csapom a végéhez felháborodottan, majd sietősen tovább sétálok.

Sunhee és barátnői már nem tartanak velem. Gondolom lesokkolta őket a kamu hírem. Magam sem tudom honnan jött a bátorság, hogy pont erről hazudjak. Én, aki még életében nem füllentett, még egy aprót sem és most tessék, elintéztem magamnak, hogy Sunhee sose hagyjon békén. Mekkora idióta vagyok.

Beesve az ebédlőbe megpillantom barátnőmet az egyik asztalnál telefonját bújva. Nem vesz észre ezért, mikor lehuppanok a vele szemben levő székre, ijedten megugrik és lecsapja a telefont az asztalra.

- Egy született hülye vagyok - mondom morcosan miközben államat a tenyeremre támasztom.

- Miért? - kérdi kurtán.

- Azt hazudtam Sunheenek, hogy van pasim - erre Boyun harsányan felnevet.

- Te? Hazudni? Jó vicc - kuncog.

Komoly arccal meredek rá és nagyokat pislogok. Egyből lehervad a mosoly az arcáról.

- Ez nem vicc? - tovább pislogok. - Jesszusom, te teljesen hülye vagy?!

- Aish Boyun - nyüszítek fel. - Tudom, de már nagyon idegesített és csak úgy gondolkodás nélkül kicsúszott - mentegetőzök.

- Kicsúszott, mi? - vonja fel egyik szemöldökét. - Ha rájön az igazságra neked annyi. Most mondd el neki, amíg még nem késő, és mielőtt nagyobb hazugságokba keveredsz. Most van lehetőséged elmondani - fejével az ajtó felé biccent.

Odafordulok és egyből kiszúrom a kis hármas csapatot, melynek az élén a tökéletes Sunhee áll, az a személy, aki eddig se hozott fényt az életembe, de ha most igazat mondok, akkor is talál valamit, amivel tovább rontja a tinédzser korom.

Visszafordulok Boyun felé, aki már felállt, és nagyon úgy latszik, hogy távozni készül.

- Itt hagysz? - csattanok fel idegesen, mire csak egy bólintás és egy halvány mosoly a válasz.

Boyun utálja az osztálytársaimat, főleg Sunheet, amit meg tudok érteni. Nem szívesen kerül vele kapcsolatba, mert tudja, ha megteszi ő se marad ki a hercegnő általi terrorizálásból ezért inkább nagy ívben elkerüli, nekem viszont már mindegy. Tavaly még egy osztályba jártunk Boyunnal, de idén már csak évfolyam társak vagyunk, ami elég rosszul érintett mindkettőnket. Neki azonban szerencséje van, mivel jó osztályba került és sok barátot szerzett, velem ellentétben. Persze nekem is vannak barátaim, de szeretnek elkerülni mióta a kiskirálylány rám szállt.

- Ne rontsd el jobban - kacsint rám, majd sietősen elmegy.

Ahogy sejtettem a három grácia levágódik mellém én pedig lehetetlenül, magamat átkozva ülök közöttük azon gondolkodva, hogy milyen szörnyűségek fognak érni, ha most elmondom, hogy hazudtam.

- Szóval, Nari – kezd bele Sunhee. – Melegen ajánlom, hogy igaz legyen, amit mondtál – szikrákat szórnak a szemei és egy ördögi mosoly jelenik meg az arcán, amitől a hideg ráz és az agyam teljesen lefagy. – Mesélj róla! Hogy néz ki?

- Hát... – nem tudok ésszerűen gondolkodni, így megint csak jönnek a szavak maguktól. – Magas, kicsit bronzos a bőre – Úr Isten Nari fogd már be! -, az ajkai olyanok, mint egy párna, teltek és... puhák – Ez az, rontsd csak a helyzeted.

- Ezek szerint jól csókol!? – egy sejtelmes mosoly bújik meg Haneul szája sarkán, amitől teljesen zavarba jövök és érzem, ahogy az arcom egyre vörösödik. – Úgy látom igen – vihogni kezdenek.

- Na és milyen az ágyban? – Sunhee kérdésére a lányok elhalkulnak és szigorú tekintettel néznek rám.

Nem. Ilyen messzire nem fogok elmenni.

- Egy tízes skálán tizenegy – és, de még is elmentem. Egy huhogással reagálnak.

Mégis mit művelek? Miért vagyok ilyen meggondolatlan? Képzeletben a fejemet az asztalba verem és csapkodni kezdek, mint egy fóka. Szép munka Nari, ebből sose fogsz kimászni. Ennyit az egyenességről, ami mellett sikerült kitartanom tizenhét évig. Ebben a pillanatban rosszabbnak érzem magam Sunheenél.