Hetedik fejezet

Vidáman szürcsölgetem reggel a kávémat az étkezőasztalnál, miközben lábaimat összefonva lóbálom előre-hátra. Tudva, hogy van még egy bő órám az iskolakezdésig, nem veszem sietősre a készülődést. Fél órája vagyok talpon, a szemeim maguktól ugrottak ki, még Jackson sem volt magánál, ezért most tovább húzza a lóbőrt a szobámban. 

- Te meg mit vigyorogsz ennyire? – Jön elő fészkéből Sehun. Az ő arcán is látható egy kisebb mosoly, mely arra utal, hogy máris valami piszkos dolgon jár az esze. – Csak nem tetszett, amit tegnap csináltam? – A hátam mögül arcom mellé hajtja fejét és a fülembe suttog, mire zavarba jötten felpattanok. 

- Yah, yah, yah! – Szólok rá magasabb hangnemben. – Foglalkozz a saját dolgoddal! – Megfordulok és indulnék is tovább, azonban megszólalásával megállít.

- Azt csinálom. Tudod, megállapodtunk valamiben – hangja szórakozott, lerí róla, hogy élvezi és, ha Jongin nem jött volna a képbe, talán még én is élvezném, de ő sikeresen belekavart mindenbe, amit eddig felépítettem. 

Tovább haladok a kávéscsészémmel a szobámig, hogy kiválasszam az aznapi szettem, ami nem más, mint az egyenruhám – mennyivel könnyebb lenne, ha minden napra kaptunk volna egyet, hogy ne kelljen minden nap kimosni. Miután magamra kapom a ruhadarabokat, indulok is a fürdőbe, hogy valami elfogadható külsőt varázsoljak magamnak. Az alaposabbnál is alaposabban mosok fogat – mintha életem első csókjára készülnék. Kifésülöm enyhén hullámos hajamat, melyet végül, leengedve hagyok, négy különböző próbafrizura után. Ajkaimra felviszek egy nagyon világos, barackszínű rúzst, majd elégedetten pislogok magamra a tükörben.

Nem sokkal később, iskolára készen sietek a bejárati ajtóhoz, ahol már Sehun is tartózkodik. Öltözéke elegáns, de mégis laza. Egy sötét farmert visel, szürke hosszujjú pulcsival, alatta egy fehér inggel, melynek gallérja kikandikál legfelső öltözéke alól. Haja hátrazselézve áll, arca pedig, mint általában, ragyogóan hibátlan.

- Remélem van nálad esernyő, ha esne – mereszti rám aggodalommal teli, csillogó szemeit, melyektől azonnal el tudnék ájulni, ha egy kicsit is jobban elmélyülnék bennük.

- Ez azt jelenti, hogy ma sem viszel el? – Biggyesztem le ajkaimat szomorúságot színlelve.

- Tisztában vagy vele, mi lenne, ha bárki meglátná az iskola környékén, hogy az én autómból szállsz ki? – Szavai hallatán még szomorúbbá válik az arcom, ez esetben azonban ez már valódi érzelmeket tükröz. – Sajnálom – hallom ismerős szavait. Miközben nagy szemekkel bámulok Sehunra, ő váratlanul tarkómra helyezi tenyerét, közelebb hajol hozzám s mélyen a szemeimbe néz, majd elmosolyodik és elveszi a kezét. – Nemsokára eltűnnek ezek a félelemmel teli guvadt szemek. Vigyázz magadra! – Ezzel a mondatával zárja a „beszélgetést”, majd hátat fordít és távozik. 

Földbegyökerezett lábakkal állok a bejárati ajtó előtt, teljesen önkívületlenül. Lelkem valahol egy másik bolygón repdes míg a szívem a repcemezőn szaladgál örömtelien, az agyamban lakozó kis manók pedig csak azt ordibálják, hogy Jongin már vár. Egyszóval, összezavarodtam. Ezek után már az iskolától is elment a kedvem, legszívesebben visszarohannék a szobámba és az ágyon szorongatnék egy párnát egész nap, miközben a plafont bámulom. De nem lehet. Muszáj vagyok egyszer az életben az eszemre hallgatnom és belevágnom a valódi életbe, valódi kapcsolatokat szőni! Hwaiting, Park Nari! Jobb kezemet ökölbe szorítva emelem magam elé, majd egy mély levegővétel után felhúzom fekete cipőimet és elindulok az iskolába.

Útközben érkezik egy line üzenetem Boyuntól, amiben az áll, hogy siessek mert fontos mondanivalója van. Erre csak egy „rendben” a válaszom, egy ijedt fejet ábrázoló matrica kíséretével. Lépéseimet sietősre veszem, már majdnem lassú futásban haladok az intézmény felé.

Amint az épület közébe érek, megpillantom a bejárat előtt barátnőmet Kyungsoo társaságában. Ezért siettem ennyire? – Lihegek. Immár lassan sétálok feléjük, látván, hogy Boyun arcán olyan hatalmas mosoly bújik meg, amilyet még életemben nem láttam. Haját a füle mögé tűri, miközben lepillant a földre és egyik lábát spiccbe helyezi maga mögött, majd újra felnéz a fiúra, aki alacsony létére, pár centivel még így is magasabb barátnőmnél. 

- Sziasztok! – Köszönök nekik semmitmondóan, mikor melléjük érek. – Látom fontos mondanivalód van – sziszegem fogaim mögül Boyunra nézve, ő pedig válaszképp elvigyorodik. – Jongin? – Fordulok Kyungsoo felé.

- Az italautomatánál van – mosolyog. – Futottál vagy az eső esik ott amerről jöttél? Egy kicsit el van borulva az ég – utolsó mondata közben, melyet szerintem inkább magának szánt, felnéz az égre.

- Siettem mert elaludtam – hazudok –, és elég messziről kell sétálnom, mivel valaki nem hajlandó elhozni – dünnyögök az orrom alatt, közben a tanári parkoló felé pillantok, ahol már nyugodtan pihen Sehun ezüst Audija.

- Tessék? – Kérdez vissza a fiú nagy szemekkel. Egy kicsit rémisztő számomra a nézése, ez pedig elgondolkodtat, hogy vajon rólam is ugyan ezt gondolják-e az emberek, amikor ilyen tekintettel bámulok rájuk. 

- Semmi, semmi – legyintgetek a kezemmel, közben fejem ingatom. 

- Nari! – Kiált fel mögülem egy ismerős hang. Mikor megfordulok Jonginnal találom szemben magam, egyből elmosolyodok és integetni kezdek. – Ha tudom, hogy jössz, neked is hozok...

- Már ittam otthon – vágom rá vigyorogva. – Akkor pénteken suli után mozi? – Kérdezek rá, végignézve mindhárom osztálytársamon. 

- Igen – bólogatnak hevesen. – Viszont Nari, én szeretnék kérni tőled valamit. Esetleg lehetne, hogy... Tudom egy kicsit furcsa kérés, de lehetne, hogy felmenjek hozzád utána? – Érdeklődik Kai félénken, mire én nagyokat pislogok rá. – Mármint, mivel te jó vagy fizikából, ezért gondoltam korrepetálhatnál.

- Ó! Rendben, de nem lehetne inkább nálad, vagy a könyvtárban? – Próbálom leplezni az aggodalmamat, kisebb-nagyobb sikerrel.

- Nálunk kizárt, hogy tudtok tanulni – szól közbe Kyungsoo. – A szüleink tiltják, hogy lányokkal menjünk haza egy ideig, mivel Jongin...

- Megszegtem pár szabályt – vág közbe hihetetlenül fürgén Jongin –, az egyikbe D.O-t is belevontam, szóval még a barátnőmnek is tilos a belépés – félrehúzza a száját. Nagyon furcsa ezt a szót a szájából hallani, miközben tudom, hogy rám gondol. – A könyvtárban meg túl csöndesnek kell lenni, ez nekem nem megy.

- Hát jó – válaszolom végül. – Akkor legyen, nálunk – erőltetetten elmosolyodom.

Ezt, hogy fogom megoldani? Valahogy el kell érnem, hogy Sehun menjen el otthonról, ha Jongin megtudja, hogy vele élek együtt abból még bajok lehetnek. 

Gondolataimból a csengőszó zökkentett ki, melyre minden egyes diák, akik még velünk együtt az iskola előtt tartózkodnak, akár egy csorda, egyszerre indultak meg befelé. Mi négyen is némán csatlakozunk a tömeghez, mikor valaki hozzánk csapódik. 

- D.O! – Halljuk meg mind Jihye viháncoló hangját, amint a fiú karjaiba kapaszkodik és úgy halad velünk tovább. Boyunra pillantok, aki szikrázó szemekkel nézi a lány minden mozdulatát. – Nincs kedved ma délután eljönni velem ebédelni? – Lebiggyeszti ajkait és aranyos arcot vágva pislog Kyungsoora.

- Jihye! – Szólok neki, mikor látom, hogy barátnőm megszólalni készül, amiből semmi jó dolog nem születne ezért megelőzöm és magammal rántom a lányt. – Nem gondolod, hogy az lenne az illendő, ha ő hívna el ebédelni? – Suttogom. – Ne add magad könnyen, látod, hogy mi lett ez miatt az előző kapcsolatoddal – úgy beszélek, akár egy párkapcsolat szakértő.

- Aigoo, igazad van – vallja be reménnyel teli szemekkel. – Kyungsoo! – Hirtelen teljesen más hangnemben szólítja meg a fiút. – Felejtsd el, amit mondtam! – Álcázott nagyképűséggel lépdel tovább tőlünk. 

- Ez a lány nem százas – nevet fel Jongin, mire mindannyian elmosolyodunk. – Te mindenhol kifogod az ilyen bolond lányokat! A nagy szemeid miatt azt hiszik, hogy te is bolond vagy – erre a mondatára hangosan felkacagtunk Boyunnal, míg Kyungsoo megtorpant és fenyegető tekintettel megindult Kai felé, aki maga elé helyezve kezeit hátrált tőle, végül neki ütközött egy diáknak, mire már a mi kis baglyunk is felnevetett.

- Menjetek előre, mindjárt megyek utánatok – mondom a két fiúnak, akik egyszerre bólintanak és indulnak meg az osztálytermünk felé. – Szóval – fordulok barátnőm felé. – Bejön, mi? – Kuncogok.

- Sss! Még el sem mentek! Meghallhatja! – Csitítgat, közben a hátam mögé leskelődik a testvérpár után. Felvont szemöldökkel nézek rá. – Igen, bejön. De ott az a hülye Jihye. Miért pont az én oppamat nézte ki? 

- Jihye semmi hozzád képest! – Biztatom. – De most megyek, nem akarom sokáig egyedül hagyni Sunheet és Jongint egy légtérben. Ki tudja miket hord neki össze.

- Rendben, megértem. Remélem mihamarabb kitalálsz valamit! – Egyetértően bólintok, majd elköszönünk egymástól és elindulunk a saját termünk felé. 

Sunhee ma kimondottam elemében van, minden apróságért engem ugráltat. Mivel Jongin megjelent ezért többé már nem kell attól félnem, hogy lebukok, azonban még sem merem megmondani a kiskirálylánynak, hogy befejeztem az ugrálást. A többiek még mindig sokkal jobban ismerik őt, mint Jongint ezért hamarabb is hinnék el azt, hogy csak megjátssza, hogy a barátom, így képtelen vagyok tovább tűrni. Ennek köszönhetően ma délután nem tudok elmenni barátaimmal kávézni, helyette el kell kísérnem Sunheet a manikűröséhez, hogy legyen, aki válaszolni tudjon az üzeneteire, miközben körmeit szépítik.
- Na és, hogy alakulnak a dolgok Jonginnal? – Kérdi viháncolva „barátnőm”. – Kezdtek már összemelegedni? 
- Egy napja ismerjük egymást – válaszolom unottan. – Különben sem vagyunk együtt sulin kívül.
- Jó, persze, értem, de nem is kedveled? – Faggat tovább.
- Wow, mi ez a nagy kíváncsiság? Ha a jó barátnőt akarod eljátszani, sajnos el kell szomorítsalak, hogy ezzel egy évet csúsztál – felelem gúnyosan, mire csak egy grimaszt kapok válaszul, ezzel lezárva a beszélgetést.

Este ismét fáradtan esek be az ajtón, hála Sunheenek. Bedobom a táskámat a szobámba, várva, hogy Jackson üdvözöljön, ám mikor körbenézek a kutyámnak hűlt helye. Kopogás nélkül berontok Sehun ajtaján, ám ő nincs sehol. Eun dolgozik, így nála nem próbálkozok, mivel egész mindig kulcsra zárja az ajtaját. Mikor már az egész házat átkutattam kinyílik a bejárati ajtó, melyen Jackson rohan befelé, egyenesen felém. 
- Ó Istenem Sehun, legközelebb szólj, ha elviszed! – Hálálkodva nézek rá, közben kutyusomat ölelgetem. 
- Nincs meg a számod és nem voltál itthon – közli. – Ha én nem vagyok itthon szegény kutya éhen hal és bepiszkít a lakásba!
- Ne reagáld túl! Amikor egyedül éltem vele sem volt semmi baj! – Vágok vissza.
- Csak akkor még nem rángatott magával senki feleslegesen – dünnyögi.
- Hogy? Erről honnan tudsz? – Lepődök meg.
- Szerinted vak vagyok? Látom, hogy vele mész el a suliból, és egyáltalán nem örülök neki. 
- Mi vagy te az apám? – Nevetek fel cinikusan. 
- Nem, szerencsére – válaszolja mélyen a szemembe nézve. Egy darabig csak fürkésszük egymás tekintetét, majd Sehun újra megszólal. – Zuhanyozz le, bűzlesz Sunhee parfümétől – azzal bevonul a szobájába én pedig szaglászni kezdem magam.
- Hú, tényleg Sunhee szagom van – állapítom meg fintorogva, végül felpattanok és rohanok is a fürdőszobába. 
Miután végeztem a zuhanyzással, s nyúlnék a törölközőmért, csak az üres akasztót tapogatom. Összeráncolom szemöldököm, mikor feleszmélek, hogy tegnap beraktam a szennyesbe mindegyiket. Most mit csináljak? Nem kiabálhatok ki Sehunnak, hogy hozzon nekem egy törölközőt, de nem is rohanhatok végig meztelenül a fél lakáson, csurom vizesen.
Körbenézek a fürdőszobában, egyedül egy köntöst találok, amely nem másé, mint az én drága tanár uramé. Nincs más választásom, muszáj vagyok kölcsönvenni ameddig átjutok a szobámba, így gyorsan fel is kapom. Hihetetlenül puha és meleg, olyan érzés, mintha Sehun karjai között lennék, akár csak akkor, mikor félmeztelenül szorított magához.
Résnyire nyitom az ajtót és kilesek rajta. Tiszta a levegő, ezért megpróbálkozok azzal, hogy átfutok a szobámba, ám arról megfeledkeztem, hogy a talpam is vizes, ezt követően egyik léptemben, megcsúszok és hasra esek. Hangos puffanással érek földet, melyre Sehun egyből kijön a szobájából, megpillantva engem a földön, a köntösében, és ha ez nem lenne elég, a hosszú ruha alja a derekamig felcsúszott, látást nyitva meztelen hátsómra. 
Várom, hogy szóljon valamit, de csak áll és néz rám nagy szemekkel. Szeme végigsiklik testemen, egészen a fenekemig. Kidülledt szemekkel felpattanok, letakargatom a köntös alját, és berohanok a szobámba. Leülök az ágyamra és bámulok magam elé. A sírás kerülget, amiért sikerült így leégetnem saját magam, de nem engedek utat a könnyeimnek.
- Nari! – Hallom kintről Sehun hangját, egy kopogás kíséretében. 
- Hagyj békén! – Kiabálom ki. 
- Beszéljünk – jön a válasz, újabb kopogással kísérve. – Nincs semmi baj, előfordulnak balesetek – hangján nem hallok szórakozottságot. Úgy vélem, hogy ő is ugyanúgy meglepődött, mint én. 
- Csak hagyj békén, kérlek – ezt már finomabb hangnemben mondom, közben egy könnycsepp gördül végig az arcomon, s államig meg sem áll.
Nem jön válasz. Beleborulok a párnámba és öklömmel ütni kezdem az ágyat, közben felkiáltok, majd ismét felülök. Gyorsan előkapok egy törölközőt a szekrényemből és leveszem magamról a köntöst, majd szárazra törlöm minden egyes porcikámat, végezetül felöltözök a pizsamámba és elindulok, hogy kiterítsem a vizes textilt. Mikor kinyitom az ajtót, egyből Sehunt pillantom meg, amint az ajtófélfának támaszkodik.
- Örülök, hogy végre kijöttél – halványan elmosolyodik. 
- Öh, én... – dadogok – Kimosom a köntösöd – nem merek ránézni, érzem, ahogy arcom vörösödik.
- Hagyd csak, elvégre is meztelen voltál alatta – kuncog. Felnézek rá és hozzávágom a ruhadarabot.
- Perverz! – Kiáltok rá, majd visszalépek a szobámba és becsapom az ajtót az orra előtt.
Felfújódott arccal csapom le a földre törölközőmet, és egy helyben kezdek topogni mérgemben. Még is, hogy lehet ilyen perverz? Melegen ajánlom neki, hogy ne gondolja komolyan, amit mondott!
Felveszem a földről, amit ledobtam, majd az ajtó felé indulok, hogy végrehajtsam eredeti tervem. Ám mikor kinyitom azt, ismét Sehunnal találom szemben magam.
- Te még mindig itt vagy? – Csattanok fel. – Nincs magánéleted? 
Nem szól semmit, csak magához húz és szorosan ölel. Szemeim kiguvadnak.
- Se-sehun – próbálok szóhoz jutni, de nem sikerül, mivel már levegőt is alig kapok a szorításától. 
- Mondtam már, hogy milyen aranyos vagy, amikor felidegesíted magad? – Szavai hallatán ellazulok, és nem, nem a férfiiszonyom miatt. Bár lábaimból már kezd távozni az erő, mégsem érzem magam olyan rosszul, mint a legutóbbi alkalommal. – Ne érezd magad kellemetlenül előttem semmiért – eltol magától és a szemembe néz. Bólintok párat, mire elmosolyodik, megsimogatja fejem tetejét és mielőtt elmenne a kezembe nyomja a köntösét. – Ezzel meg csinálj, amit szeretnél – kacsint egyet, végül bevonul a szobájába.
Valahogy mindig el tudja rontani a romantikus pillanatokat, és úgy, hogy még csak meg sem erőlteti magát. Én azonban még sem tudok rá haragudni, inkább csak vigyorgok, mint egy kisgyerek és beviszem a fürdőbe a kezemben lévő dolgokat. Míg törölközőmet felakasztom a fogasra, a köntöst a szennyes kosárba rakom, végül vidáman sétálok vissza kuckómba, ahol letelepszek az íróasztal elé, hogy tanuljak egy keveset. Még nem tudom, hogy sikerülni fog-e a koncentrálás, de megpróbálkozom vele.

– Jongin szemszöge –

Line üzenet

Sunhee, 20:02

Hogy haladsz? Nari semmit sem mond.

Jól haladnék, ha suli után nem hívnád el állandóan.

Elolvasva, 20:06

Sunhee, 20:07

Csak szerezd meg a képeket pénteken! 

Talán nem bízol bennem? Meg fogom szerezni, de te se felejtsd 

el a jutalmam! ;)
Elolvasva, 20:09