Hatodik fejezet

Nem tudom kiverni a fejemből a mosdóban történteket, folyamatosan csak vigyorgok magamban, ahogy visszagondolok rá. Csodálva figyelek Mr.Oh minden egyes szavára, ő azonban kerüli a tekintetem, de most még ez sem zavar.

Megszólal a szünetet jelző csengő, melynek sikerül egy szempillantás alatt kivernie minden gondolatot a fejemből. Összepakolom a cuccaimat és elindulok kifelé, ekkor Sunhee kiált utánam, hogy várjam meg.

- Na, mi volt? – Kérdezi aggodalmasan, miközben sétálunk a folyosón.

- Csak egy szóbeli figyelmeztetést kaptam – válaszolom komoran. – Egyébként mi volt veled szombaton? Furcsán viselkedtél – miután ezt kimondom, kétszer is meggondolom, hogy jó ötlet volt-e.

- Nem számít… Csak a barátommal volt egy kis zűr – rövidre fogja, majd már el is tűnik mellőlem. Rendben, normális esetben ennyi elég is lenne, de most valahogy nem tudok hinni neki.

A második óra, vagy is a fizika, felettébb unalmasan telik. Kaptunk egy feladatlapot, amit óra végéig meg kell oldanunk. Mivel az osztályban én vagyok a legjobb fizikából, ezért hamar végzek a feladatlappal, innentől kezdve pedig csak a padbámulás marad. Körülbelül két perc van a csengetésig, mikor hirtelen belép az igazgatóhelyettes. Mindenki felpattan, majd várja Mrs.Kim mondanivalóját.

- Elnézést a zavarásért, csupán annyit szeretnék mondani az osztálynak, hogy fogadják szeretettel az új osztálytársaikat, akik a mai nap folyamán csatlakoznak hozzájuk! – Váratlanul ért minket a hír, hiszen senki sem mondta, hogy várhatók új osztálytársak. – A hölgyek kezdhetnek örülni – az igazgatóhelyettes elmosolyodik, majd az ajtó felé mutat és ujjaival jelzi a kint lévőknek, hogy jöjjenek be.

Minden lány izgatottan mocorog, a hátsó sorban lévők próbálnak átlátni az osztályon, hogy lássák az új „jövevényeket”. Ekkor beléptek a terembe, először az alacsonyabb fiún állapodtak meg szemeim, fekete, homlokába lógó haja tökéletesen illeszkedik arcához és boci szemeihez. Mondhatni egész aranyos fiú, bár a tekintete egy kicsit rémült – vagy alapból ilyen. Amikor a másik fiúra nézek, a szemeim teljesen elkerekednek. Ez… ez… nem lehet…

- Kim Jongin vagyok – szólal meg a magasabbik fiú halvány mosollyal az arcán. Körbenéz az osztályban végül rajtam akadt meg a tekintete, s mikor már biztosan felismert még jobban elmosolyodik.

- Én Kim Kyungsoo vagyok, Jongin öccse – az ő arcán is megjelenik egy kisebb mosoly, de alig pár másodpercig tart.

Megszólal a csengő, s a lányok már rohanják is le az új fiúkat, Sunheet és barátnőit kivéve, akik ugyan olyan értetlen arckifejezéssel néznek rám, mint én rájuk és Kaira.

- Nem is mondtad, hogy a barátod át fog iratkozni hozzánk – szólal meg Sunhee.

Nem tudok megszólalni, gyorsan odarohanok a fiúkhoz, utat törve magamnak a lányok között, majd megragadom Jongin karját és magammal ráncigálom. Osztálytársnőim egyből huhogni kezdenek, mivel Sunhee hivatalosan is bejelentette, hogy igen van barátom, és minden bizonnyal rájöttek, hogy ő lenne az, akit a páromnak tituláltam. Meg sem állok vele a mosdókig.

- Nari, igaz? Te voltál a futtatón – szólal meg mikor végre megálltunk.

- Igen, de most nem ez a lényeg… Az igazság az, hogy szeretnélek megkérni valamire – félve ejtem ki a szavakat. Fogalmam sincs mi lesz a reakciója, maximum majd beadom, hogy már nem vagyunk együtt vagy, hogy ő csak nagyon hasonlít rá és a névrokonság csak véletlen lehet.

- Hú ha, körülbelül öt perce vagyok itt, de már is lerohannak a csajok – nevet. – Mit szeretnél?

- Hidd el, amire most foglak kérni annál még az is jobb, mikor lerohannak – sóhajtok. – Belekeveredtem egy hazugságba, miszerint van barátom, aki a leírásaim alapján teljesen úgy néz ki, mint te és mikor a futtatón találkoztunk eléggé meglepődtem, hogy tényleg van ilyen fiú. Aztán véletlenül a te nevedet mondtam az övének és most…

- Arra szeretnél kérni, hogy játsszam el, hogy a pasid vagyok? – Szakít félbe. Hevesen bólogatok, mire elvigyorodik. – Rendben – feleli lazán, mire igazán meglepődök.

- Hogy mi? Tényleg? Csak így, ismeretlenül? – Értetlenkedek. – Mit kérsz cserébe?

- Semmit. Már a futtatón nagyon aranyosnak tűntél, csak olyan hirtelen mentél el és utána nem láttalak többször. Szóval miért ne? Ha ezzel el tudom érni, hogy gyere el velem valahova, ha már úgy is „járunk”, akkor benne vagyok.

- Hát, az igazság az, hogy én… nem randizok – vallom be. – Úgy, hogy ez nem fog menni szerintem – nyelek egy nagyot.

- Megértem. Akkor mit szeretnél, hogyan játsszuk el? – Teszi fel a kérdést kíváncsian.

Ezen még nem gondolkoztam, az ötlet is nagyon hirtelen jött. Talán mégsem kellett volna megkérnem. Egyre nehezebb helyzetekbe keverem magam.

- Csak viselkedjünk természetesen. Ha valaki megkérdezi tőlem, együtt járunk, de a suliban nem nagyon mutatkozunk, így jó? – Veti fel az ötletet Jongin.

- I-igen – válaszolok bizonytalanul. – Nagyon hálás vagyok! Csak addig kell ezt csinálnod, ameddig ki nem találok valamit! – Jelentem ki, mire rám villantja ezer wattos mosolyát, amitől csak egyre idegesebb leszek, végül otthagyom.

Visszafelé a terembe szó szerint belebotlok Boyunba. Nagyon megörülök neki, át is ölelem gyorsan, mire ő ellök magától és aggódó tekintettel rám mered.

- Sajnálom, hogy egész hétvégén nem jelentkeztem, de a szüleim elvették a mobilom és a laptopom egy hónapra, mert kettes lett az angol dolgozatom. Egyszer kapok belőle egy rossz jegyet és máris világ vége van – bosszankodik.

- Semmi baj, de nagyon sok mindent kell mesélnem. Találkozzunk következő szünetben az udvaron és elmesélek mindent, most viszont mennek kell, egy kicsit zűrzavaros a mai napom – megrázom a fejem, végezetül rávigyorgok és tovább megyek az osztálytermünkig.

Nem ér túl nagy meglepetésként mikor az a látvány fogad, hogy Sunhee és a barátnői körbeveszik Jongint, valószínűleg kérdésekkel bombázva őt. Kyungsoo a másik padsorban beszélget az újonnan szingli Jihyevel. Aranyos lány, de túl nyomulós, szóval ha szegény fiú nem kedveli, sose fogja lerázni magáról.

Odalépek a három grácia és Kai mellé, majd kérdőn nézek rájuk, akárcsak egy féltékeny barátnő – sosem szeretnék az lenni, megjátszani is elég rossz érzés.

- Nari, drágám, gyere csak velem, szeretnék mondani valamit – húz félre Sunhee „barátnőm”. – Még is, hogy vetted rá, hogy eljátssza, huh? Leteszteltem és elég meggyőző.

- Honnan veszed, hogy csak eljátssza? – hangom komoly, míg szememmel gyanakvóan hunyorgok.

- Na, ne nevettess – erőltet egy kacajt, majd arckifejezése megszilárdul. – Csak aztán nehogy legyen valami hátsó szándéka, csak nézz rá, olyan ártatlan arcot vág.

Jonginra pillantok, aki úgy figyeli Haneult és Minaht, amint valamit mondanak neki, mintha csak egy öt éves kisfiút lenne, aki éppen az anyukája esti meséjét hallgatja. Végül felnevet, közben rám pillant és kacsint egyet, amitől teljesen zavarba jövök így inkább Sunhee felé fordulok.

- Tudod mit, hagyjuk. Ettől még ugyanúgy marad minden a régiben – válaszolom gúnyosan.

- Mi lenne, ha nem próbálnál meg rajta változtatni, hanem csak hagynád, hogy tényleg történjen valami? – Suttogja a fülembe, majd az óra kezdetét jelző zenére, a helyére vonul.

Valamiért olyan gyanús nekem ez az egész helyzet. Jongin túl könnyen belement, hogy eljátssza a barátom szerepét, majd Sunhee ilyen baromságokkal kezdi tömni a fejem. Valami itt nincs rendben, úgy érzem.

Következő szünetben sietek a Boyunnal megbeszélt helyre. Szerencsére ő már ott van, így nem kell rá várnom és azonnal bele is kezdhetek a mondanivalómba. Elmesélek neki a költözéstől kezdve mindent, két dolgot leszámítva, a Sehunnal kötött megállapodásunkat és a mosdóban történteket. Természetesen neki is nagyon gyanús ez a Sunhee-Jongin dolog.

- Mi van akkor, ha összejátszanak? – kérdi halkan Boyun. – Lehet, hogy ez az egész csak egy színjáték, aminek te vagy a főszereplője és Sunhee a rendezője.

- Nagyon ajánlom, hogy ne legyen igazad – mondom reménykedve.

- Sziasztok! – Hallom magam mellől az ismerős férfihangot. – Mi még nem ismerjük egymást, én Kim Kyungsoo vagyok – mutatkozik be barátnőmnek.

- C-choi Boyun – dadogja, kidülledt csillogó szemekkel.

- Nincs beceneved? – Egy kissé támadónak hangozhat a kérdésem, de valahogy meg kellett kérdeznem.

- D.O. – mosolyog rám, mire csak bólogatok. – Egyébként csak azért jöttem, mert Kai eltűnt én pedig eltévedtem, aztán megláttalak téged. Meg tudnád mondani, hogy merre van a biológia terem?

- Bioszunk lesz? – Lepődök meg, mivel teljesen kiment a fejemből. – Akkor jobb, ha megvársz, mert oda egyáltalán nem egyszerű eljutni – kuncogok, mire Boyun egyetértően biccent kettőt fejével. – Egyébként ti, hogy vagytok testvérek, ha egy osztályba jártok?

- Kiskorunkban rettenetesen függtünk egymástól, ezért még az oviban visszamaradt egy évet, hogy együtt kezdhessük el a sulit és meg tudjon védeni, mivel nélküle nagyon nem jutottam semmire – nevet fel.

- Ez nagyon édes – szólal meg Boyun, közben olyan az arckifejezése, mintha a világ legmeghatóbb drámáját nézné.

- Igen, az – húzza meg szája szélét Kyungsoo. – Csak azóta egy kicsit megváltozott a személyisége. Szóval nem árt, ha vigyázol vele Nari, néha elég kiszámíthatatlan – ezek szerint már ő is úgy tudja, hogy a barátnője vagyok.

Meglepnek a szavai, amilyen ártatlannak néz ki Jongin, nem tudom elképzelni róla, hogy másmilyen is tud lenni. Kiszámíthatatlan? Ez mit jelentsen?

- Hellóka! – Hirtelen feltűnik az említett személy, D.O. nyakába kapaszkodva. – Tetszik ez a kép – néz végig négyünkön. – Mit szólnátok, ha a hétvégén elmennénk moziba így négyen?

- Én benne vagyok! – Vágja rá Boyun, ami megdöbbent, mert nem szokott ilyen hamar beleegyezni semmibe.

- Én is – válaszolok kissé bizonytalanul. – Péntek este jó lesz? Hétvégére más terveim vannak.

Igazából semmi tervem sincs, de szeretnék minél kevesebb időt Jonginnal tölteni iskolaidőn kívül, a hallottak alapján. Mihamarabb ki kell találnom, hogy vessek véget ennek a pasi dolognak. Nem szeretném megtapasztalni milyen is amikor Kai kiszámíthatatlan.

- Rendben. Akkor pénteken – vigyorog az öccse nyakába kapaszkodó fiú. – Megmutatnád nekünk merre van a…

- Nagyon oda vagytok ezért a biológia teremért. Látszik, hogy testvérek vagytok – kuncogok. – Menjünk! – Felállok, elköszönünk Boyuntól, majd vezetve a két fiút, megcélzom az említett tantermet.

Otthon fáradtan esek be az ajtón. Délután Sunhee még elcipelt magukkal vásárolni, hogy legyen kivel vitetniük a táskáikat, illetve szatyraikat, hogy kényelmesen tudjanak nézelődni. Bár a gondolataim inkább Jonginon jártak, hogy vajon mi köze lehet Sunheehoz, de sehogy se tudtam összerakni a képet. Talán csak paranoiás vagyok és az égvilágon semmi közük egymáshoz.

- Milyen napod volt? – Lép ki Sehun a szobájából. – Láttam, elég jóba lettél az új osztálytársaddal, hogy is hívják? Jo…

- Jongin – válaszolom – és igen. Talán baj? – Megállok a fürdőszoba mellett.

- Nem, csak azt hittem férfiiszonyos vagy. Vagy csak én váltom ki belőled? – Lassú léptekkel közelíteni kezd felém. Egyik kezével a falra támaszkodik, és egy huncut mosoly jelenik meg az arcán.

- Ő nem csinál ilyeneket – nyelek egyet, majd otthagyom.

Köszönök Jacksonnak, majd háttal levetődök az ágyra, akár egy zsák krumpli. Kutyusom már is ott van mellettem, lefekszik mellém, és erősen hozzám dörgölőzik.

Ahogy Jongin említette, nem talált a futtatón, ahogy én se őt. Ezek szerint keresett. Szám széle felfelé kunkorodik, bár magam sem tudom miért. Hiába hallottam róla azokat, amiket, valahogy még is olyan másnak érzem őt. Talán igaza van Sunheenek, hagynom kéne, hogy történjenek a dolgok ahelyett, hogy ellene tennék.

– Jongin szemszöge –

Line üzenet

Sunhee, 19:37
Szegény Nari, hogy lehet ilyen vak? Ez a játék egyre izgalmasabb, csak ne szúrd el Kim Jongin!

Ne aggódj, nem fogom, meg lesznek a képek, Mr.Oh pedig nem néz rá többet.
Elolvasva, 19:42.