Második fejezet

Tágra nyílt szemekkel bámulok az előttem álló férfira, kinek rezzenéstelen arca meglepettséget sugároz. Eun mellénk lép és közénk hajol, majd mindkettőnket szemügyre veszi.

- O – szólal meg halkan – Ismeritek egymást? – pillantásait hol Sehunra, hol rám vezeti.

- Mr.Oh az irodalomtanárom – Eunra nézek és halványan elmosolyodok egy pillanatra. – Nem mondtad, hogy más is lakik itt rajtad kívül – felveszem a gyilkos tekintetem és így próbálom felvenni a szemkontaktust barátnőmmel, aki ezt látva csak magával húz a lakásba. – Megmutatom a szobát!

- Yah! – kiáltok rá. A cipőmből is alig sikerült kibújnom, majdnem hasra esek a nagy sietségben. – Meg akarsz halni? – sziszegem a fogaim közül, amint beérünk egy kis szobába.

- Na, látod! Pont ezért nem mondtam – mondja a sértődöttet játszva. - Ő az unokatesóm és kirakták otthonról, körülbelül egy hete lakik itt.

Azt se tudom mit mondjak. Szükségem van egy szobára, de a tudat, hogy egy férfival kell együtt élnem, aki nem mellesleg az irodalomtanárom, eléggé aggasztó. Ha erre valaki rájön az iskolából, olyan pletykák fognak születni, hogy még a gyerekeimnek se lesz nyugtuk tőlük – már ha egyáltalán lesznek gyerekeim.

- Eun. Nem csak a – lejjebb veszem a hangnemet – fóbiám miatt zavar, hogy Mr.Oh is itt lakik, de ha valaki megtudja, az állása is veszélybe kerülhet.

- Erre nem is gondoltam – ráncolja a homlokát. – Legalább próbáld meg, Sehun elég óvatos ahhoz, hogy titokban tartsa.

Egy újabb titok. Remek. Felsóhajtok, majd végül beleegyezek. Eun ennek nagyon megörül és ismét megragadja a karom, majd kivezet a szobából, vissza a bejárati ajtóhoz.

- Szóval, ez lenne a lakás – kitárja karjait én pedig lassan végignézek a helyiségen, a tekintetem azonban megakad a kanapén ülő Sehunon, amint keresztbe tett lábakkal ül, kezében egy újsággal. Még csak nem is üdvözölt. A suliban sokkal jobb fejnek tűnt. Egy kicsit elszomorodok, majd követem barátnőmet.

Az előszobából rálátni a nappalira, ami mögött ott is van a konyha, csupán egy emelkedő választja el a kettőt egymástól. A falak vajszínűek, a padló pedig egy nagyon világos, majdnem fehér parkettával van lerakva. A konyha mellett egy fehér faajtó látható, az felé tartunk most.

- Ez a fürdőszoba – kinyitja az ajtót én pedig körbenézek. Nem túl nagy a tere, elég zsúfolt, de minden megtalálható, ami szükséges; zuhanyzó, wc, kézmosó, mosó- és szárítógép. A falon még van pár törölközőtartó és a mosdókagyló fölött egy tükrös szekrény. Gyorsan meg is lesem magam a tükörben, majd továbbhaladunk.

Ahogy kiérünk a fürdőszobából elkanyarodunk jobbra, egy nagyon kicsi folyosóra. Három ajtó nyílik belőle, kettő közvetlenül egymás mellett és egy a bejárati ajtóval szemben.

- Ahová berángattalak az volt Sehun szobája – mutat a legelső ajtóra. Odabent fel se mértem a terepet, csupán annyi tűnt fel, hogy sötét és kicsi. – Eredetileg az egy spájz volt, mivel nincs rajta ablak, de később átalakíttattam hálószobává, hogy ki tudjam adni. Sehunt nem zavarja a sötétség, sőt kimondottan szereti, és a szellőztetést is meg tudja oldani egy kis géppel, amit a napokban vett. Ez mellett van a te szobád – kinyitja az ajtót. – Ezen már van ablak, bár még így is elég sötét.

Körbenézek. A szemben lévő fal citrom zöld tapétával borított, míg a többi tört fehérrel, a padló ugyan azzal a parkettával van lerakva, mint a nappali, az ágy alatt azonban egy nagy, kör alakú szőnyeg helyezkedik el, a zöld tapétához hasonló színnel. A bútorok fehérek és modernek. Szemben egy franciaágy, az ajtó jobb oldalán egy fehér bőrkanapé, a bal oldalán egy szekrénysor található. Az ágy mellé érve tűnik fel, hogy jobbra kanyarodva van egy ablak, alatta egy íróasztallal, mellette pedig még egy könyvespolc tartózkodik.

- Ez a legnagyobb szoba és talán a legszebb is – mosolyog Eun.

- Akkor nem én érdemlem – válaszolok komolyan. – Na és a tiéd?

- Az se kicsi, és az a legvilágosabb ezért imádom. Sehunnak meg jó az a kis lyuk – szolidan felnevet, mire én is elmosolyodok. – Térjünk rá a lakbérre. Elég ha csak a negyedét fizeted, aztán maximum többet segítesz a házimunkában.

- Ez nagyon kellemetlen nekem – megvakarom a fejem tetejét és félrehúzom a szám. – Amint találok rendes munkát fizetem a teljes árat, addig is minden házimunkát én csinálok!

- Erre semmi…

- Ne mondj semmit! Csak szólj Mr.Ohnak, hogy ne fáradozzon a házimunka miatt! – elmosolyodok.

- Hát jó, legyen. De van egy feltételem – komolyan néz rám. Ahogy szokta, megragadja a csuklóm és kirángat a szobából.

- Elég ám, ha szólsz, hogy gyere – lihegem, miközben figyelek, hogy ne essek orra.

- Sehun! – szól rá Eun és kiveszi a kezéből az újságot. A férfi feláll és kíváncsian néz unokatestvérére, amíg én mögötte lapulok. – Szeretném, ha tegeznétek egymást és itthon nem is gondolnátok a tanár-diák kapcsolatra. Az maradjon a sulira.

- Jól van – mondja lazán Sehun és felém lép. – Itthon hívj csak oppanak – szexisen néz rám, mire én csak nyelek egy nagyot. Eun vállon üti, mire ő csak felnevet. – Hívj csak Sehunnak – elmegy mellettem és megborzolja a hajam.

Gyorsan a kanapénak támaszkodok, mielőtt még a padlón kötnék ki. Nem tudom megszólalni. Biztos, hogy ez ugyan az ember, mint aki úgy tíz perccel ezelőtt komolyan olvasta az újságot és még csak köszönni se köszönt?

- K-köszönök mindent – dadogom. – Most hazamegyek, vár Jackson.

- Rendben, holnap akkor be is költözhetsz! – vigyorog rám Eun, majd kinyitja az ajtót. – Tessék, itt egy lakáskulcs. Elég régi, ha lehet, ne törd bele a zárba – nagyokat pislogok rá. Akkor miért olyannak adod, aki az első adandó alkalommal képes rá? – Csak vicceltem, nem fog eltörni – mosolyog – Egyáltalán nincs humorérzéked, ezen gyorsan változtass – meghajlok előtte, majd elindulok haza.

Ha belegondolok, nem is olyan rossz ez, hogy Sehun is itt lakik. Nem. Miket beszélek? Ez borzasztó! Már most nem vagyok magamnál, mi lesz, ha ott fogok lakni? Sehun, hogy tudja ilyen lazán venni a dolgokat?

Gondolkodásomból a telefonom hirtelen megszólalása zökkent ki. – Aigoo! – kiáltok fel és a szívemhez kapok ijedtemben. Előveszem a telefonom, melynek kijelzőjén csak egy szám jelenik meg. – Yoboseyo? – felveszem.

- Nariah! – Sunhee örömteli hangját hallom meg. – Merre vagy most? Nem jöttök el Jonginnal moziba velem és a barátommal? Említetted ma, hogy este vele leszel.

- Sunhee – Ez meg honnan szerezte meg a számom? – Most nem alkalmas éppen vacsorázni készülünk – hazudok.

- Oh, igen? Ne haragudj, hogy megzavartalak! Pá! – le is rakja a telefont.

Ez furcsa volt, ő nem adja fel ilyen könnyen. A másik pillanatban egy autó dudálását hallom meg és, amikor odanézek csak a fényszórót pillantom meg, lenézek és látom, hogy a zebrán állok. A lábaim földbe gyökereznek, semerre se tudok mozdulni az autó pedig csak közelít.