Tizenharmadik fejezet

A múlt éjszaka történtek számomra annyira hihetetlennek tűnnek, hogy mikor reggel elmém magához tér, félve és lassan nyitom ki szemeimet, majd robot módjára fordítom oldalra a fejem, hogy megnézzem vajon Sehun tényleg mellettem fekszik-e. A férfinak azonban hűlt helye sem maradt, csak Jackson piheg mellettem. Egy kissé elszomorodok, mivel számomra annyira valósághűnek tűnt minden; a mozzanatai, a szavai. Minden. Most azonban rá kell jöjjek, hogy ez csak egy álom volt.

Percekkel később kitápászkodom az ágyból és felöltözök, majd megcélzom a fürdőszobát, de ahogy kinyitom a szobaajtót egy reggelivel teli tálcát tartó Sehunt pillantok meg magam előtt, mire elkerekednek szemeim. Megrázom a fejem, hogy nem e hallucinálok, de nem, ő még mindig előttem áll, és mikor rá nézek egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcán.

- Jó étvágyat! – Mondja selymesen, majd a kezembe nyomja a tálcát és megfordul. – Sajnálom, hogy nem tudtál mellettem ébredni. Majd legközelebb – feleli semlegesen, majd elmegy. Ezek szerint mégsem álom volt.
- Köszönöm! – Szólok utána, végül beviszem a reggelimet a szobámba és gyermeki boldogsággal elfogyasztom azt.
Annyira nehéz kiigazodni Sehunon. Régen, amikor még kicsik voltunk, mindig mosolygott és vidám volt. Mostanra azonban ahogy felnőtt megkomolyodott, és a vidámságot komorság vette át. Lehetetlen olvasni a tekintetéből, a tetteiből, de ez csupán még vonzóbbá teszi őt. 
Az étel elfogyasztása után kiviszem a tálcát, elmosogatok s végül bezárkózok fürdőszobába, ameddig elkészülök. Fogmosás közben Sehun kopogtat annak érdekében, hogy beengedjem. Egy kicsit elgondolkodok, hogy jó ötlet-e, de végül kinyitom az ajtót.
- Nézzünk filmet – közli egyértelműen –, horror filmet. – Erre a szavára egyből kiköpöm a fogkrémet a számból és köhögni kezdek. 
- Tessék? – Fordulok meg zavarodottan.
- Talán félsz? – Kérdezi egy gúnyos mosoly kíséretében. 
- Nem! – Vágom rá magabiztosan.
- Akkor ha kész vagy gyere ki. Addig előkészítem a terepet – kacsint egyet, majd távozik.
Imádom a horror filmeket, de valami azt súgja, hogy Sehun ezzel nincs tisztában, és arra számít, hogy majd ijedtemben hozzábújok. Aish. Már megint a perverzsége!
Kilépve a fürdőszobából a sötét lakással találom szembe magam. A nappaliban csak a tévé ad fényt, ami jelenleg az elindulásra vár. Sehun már a kanapén ül, s mikor meghallja, hogy közeledek megfordul és megpaskolja maga mellett a helyet, hogy üljek le. Az asztalra pattogatott kukorica és kóla van készítve a mozi hatás kedvéért. 
- Az amerikai horror filmek sokkal hatásosabbak, ezért a Démonok között-et választottam – mondja és azzal elindítja a filmet. Nem láttam még ezt a filmet, őszintén még egy amerikai horrort sem láttam ezért egy kicsit izgulok, hogy vajon milyen lesz.  
Már a film eleje is teljesen magával ragadott, de a félénél le se tudtam vakarni a tekintetem a képernyőről. Valóban félelmetesebb, mint egy ázsiai horror. Talán azért, mert nem a megszokott fehér bőrű, hosszú fekete, arcba lógó hajú szellemek vannak benne.
Néha érzem magamon Sehun tekintetét, valószínűleg nem ilyen reakcióra számított tőlem. A terve érdekében egy kicsit közelebb húzódok hozzá. Bal keze a kanapé támláján pihen így most pont mögém kerül, így pár perc múlva él is a lehetőséggel és a támláról a vállamra teszi kezét. Egy pillanatra arcára vetem tekintetem. A megszokott komoly arccal nézi a filmet, alsó ajkát azonban beharapja, ami valószínűleg azt jelenti, hogy zavarban van. Először figyelem meg arcát ilyen közelről és most még helyesebbnek találom, mint általában. Érzem, hogy szívem egyre erőteljesebben és gyorsabban ver, s a légzésem is kezd felgyorsulni. A következő pillanatban arra leszek figyelmes, hogy szeme sarkából rám néz, majd megköszörüli a torkát és kezével szorosabban ölel, ezzel eléri, hogy teljesen nekidőljek. Először megfeszülnek izmaim, amit valószínűleg Sehun is észrevesz és lazábban fog, végül én is ellazulok és belefúrom fejem kemény mellkasába. Hallom szívverését, mely enyémhez hasonló ritmusban játszik. Immár inkább rá figyelek és elvesztem a film fonalát. Ismét felnézek rá és gyönyörködök tökéletes arcában. 
- Nem tetszik a film? – Kérdi. 
- De... – te jobban – teszem hozzá gondolatban. 
- Akkor miért engem nézel már vagy öt perce? – Érdeklődik tovább.
- Zavar? – Kérdezek vissza akaratlanul, mire felém fordítja fejét és mélyen a szemembe néz. 
- Nem – feleli egyszerűen. Tekintetemet telt ajkaira vezetem. 
Kérlek... – Elfog egy furcsa érzés. Nem vágyok semmi másra jelen pillanatban, csak arra, hogy megcsókoljon. Újra és újra. Mintha olvasna bennem, hangosan nyel egyet, majd eltol magától és lassan közelít ajkaival az enyémek felé. Lehunyom a szemem és várok, azonban nem történik semmi így felnyitom pilláimat. Arca csak pár centire van az enyémtől, tekintete az enyémet keresi. 
- Ezt lehet, hogy most nem kéne – feleli kissé vonakodva. 
- Miért? – suttogom. 
- Mert nem biztos, hogy abba tudnám hagyni – ismét nyel egyet és épp távolodna el, amikor tenyerem közé fogom arcát és ajkaimat az övére tapasztom.
Próbál ellenkezni, de nem kell sokáig noszogatnom, viszonozza a csókot, nem is akárhogy. Még nem falta ilyen szenvedéllyel párnáimat. Feltérdel a kanapéra és óvatosan hátradönt rajta, így felém kerül. Egyik kezével magát támasztja a kanapé kartámláján, másikkal pedig tarkóm alá nyúl és úgy tartja fejem, én pedig mindkét kezemmel a hátát simogatom pólóján keresztül. Csípőjét egy kissé előre tolja lábam között, s így egy pillanatra érzem melegítőjén át merev férfiasságát, melynek hatására alfelem bizseregni kezd. Bármennyire vágyom rá, még nem érzem magam felkészülve és most ő sincs olyan állapotban, hogy kontrollálni tudja magát, ezzel pedig ő is tisztában van, de én erőltettem és vállalnom kell a következményeit. 
- Nari – lihegve válik el tőlem. – Ne kényszeríts, hogy fájdalmat okozzak neked.
Bólintok egyet, mire Sehun halványan elmosolyodik. Ad egy puszit a homlokomra és felül, majd engem is felsegít. Visszatérünk a filmhez, de ezúttal nem karol át én pedig nem bújok hozzá.
- Ne haragudj – szólalok meg egy kis idő múlva.
- Huh? – értetlenkedik.
- Nem tudom megadni neked amit szeretnél – mondom csalódottan.
- Nem haragszom. A segítségemmel majd sikerülni fog, de nem most. Egyikőnk sincs olyan állapotban. Én pedig nem erőltetek rád semmit – szavaira elmosolyodok. – Gyere ide – kitárja karját én pedig vidáman kúszok hozzá, hogy ismét ölelésében tudhassam magam. – De igazából ha nagyon szeretnéd kényeztethetsz – néz rám, mire elkerekednek a szemeim. – Csak vicceltem – kuncog, majd megsimogatja a fejem tetejét, ezzel összekócolva a hajamat.
A film további részét már csendben nézzük végig. Sehun kézfejével néha végigsimít karomon, ami megnyugtat. Nem érzek rajta haragot, amiért nem tudom neki megadni, amire vágyik, és ez csak még inkább fokozza, amit iránta érzek. Minden egyes pillanattal jobban szeretem Őt. Mi ez, ha nem szerelem?