Tizennegyedik fejezet

A filmezés után Sehun kedvtelenül vonul el a szobájába átnézni az iskolai dolgait, én pedig épp tanulni készülök, azonban ahogy a könyvek fölé hajolok beugrik valami; véget kell vetnem a Jonginnal való "kapcsolatomnak" és ezáltal Sunhee kutyájaként is felmondok. Elő is kapom a telefonomat és tárcsázom Kai számát.
- Nari! – Szól bele vidáman a telefonba a fiú.
- Beszélnünk kéne – veszem komolyra a szót és egy nagy levegő vétel után nekiállok a mondandómnak. – Tudod van ez a kis színjáték, hogy együtt vagyunk. Ennek most itt véget kell vetni – mondom végül, bár elég nyögve-nyelősen, mivel kissé kellemetlen ez a szituáció. 
- Oh – érezhető a hangján, hogy tényleg meglepődik. Talán problémája van ezzel? – Egyetértek... – jön egy kissé bizonytalan válasz. – Akkor innentől kezdve nem veszünk tudomást egymásól?
- Nem – közlöm egyszerűen. 
- Akkor... Szia – feleli végül, majd mielőtt bármit is mondhatnék lerakja a telefont. 
Ez számomra nagyon furcsa volt. Nem pont úgy reagált, mint amire számítottam, inkább mint aki nem ért teljesen egyet ezzel a döntéssel, pedig így lesz mindenkinek a legkönnyebb – főleg nekem. Sunheetól viszont egy kissé tartok, bármikor képes kitalálni valamit, de veszem a bátorságot és őt is felhívom.
- Mit akarsz? – Ő már nem túl kedvesen fogadja a hívásomat, de az is meglepő, hogy egyáltalán felvette nekem a telefont.
- Jonginnal lezárult a dolog, úgyhogy most már békén hagyhatsz – elhadarom a szavakat, majd a mondandóm végén nyelek egy nagyot.
- Nem úgy működik ez Nari drágám! – nevet fel. Tudtam, hogy nem lesz egy egyszerű eset. – Egy szóval sem mondtam, hogy addig teszed a dolgod ameddig tart köztetek ez a kis előadás.
Muszáj kiállnom magamért, ezért határozottnak kell lennem, ami nem az erősségem. - Már pedig én befejeztem! Nem leszek többé a kutyád! – Sikerül elég magabiztosan, nem elsietve kijelentenem a mondatokat.
- Nézzenek oda, hogy megváltozott egy hétvége alatt a mi szűz kislányunk – kuncog. – Legyen, ahogy szeretnéd – mondja végül teljes nyugodtsággal. – Holnap találkozunk – azzal kinyomja a készüléket.
Pár perccel ezelőtt még Jongin tűnt furcsának, de ezt visszaszívom, Sunhee túlszárnyalta. Úgy érzem ez a dolog nem fog annyiban maradni. Ennek köszönhetően most inkább félre teszem a tanulást, nem tudnék most koncentrálni, mert elkapott az idegesség, hogy lesz-e ennek még következménye, vagy sem.
Felpattanok és bekopogok Sehunhoz, akitől nem jön válasz így óvatosan benyitok. Háttal ül nekem az íróasztalánál és ahogy látom nagyon belemerült a munkába. Fejét kétoldalt támasztja tenyerével, mint aki nem bírja magától megtartani, könyöke pedig az asztalon pihen. Halkan csukom be az ajtót, mivel minden bizonnyal nem vette észre, hogy bejöttem. Mögé settenkedek és átlesek a válla fölött, hogy lássam mivel foglalatoskodik, de csak papírokat látok iszonyatosan ronda kézírásokkal – dolgozat lapok. Szemem sarkából észreveszem, hogy figyel így felegyenesedek és hátratett kezekkel állok meg mellette. Székével felém fordul és felvonja szemöldökét, válaszra várva, hogy mik a szándékaim.
- Nagyon elfoglalt vagy? – kérdésemnek nincs sok jelentősége, de nem tudnék helyes választ adni fejében megformált kérdésére.
- Ahogy látod, igen – a papírhalmazra fordítja figyelmét, és kezébe véve az egyiket, olvasgatni kezdi. Pár csöndes perc után ismét rám emeli tekintetét – Csak ácsorogsz ott vagy szeretnél is valamit?
- Nem tudom – ez a helyes válasz, mert valójában céltalanul jöttem ide.
- Ma már ezt egyszer megbeszéltük – sóhajt fel.
- Yah! – reflexszerűen vállon csapom, amire megrezzen – Nem vagyok olyan perverz, hogy csak az járjon a fejemben! – Közlöm, tudván, hogy a kanapén történtekre gondol. – Csak úgy átjöttem. Baj? –Kérdezem fellengzősen, mire feláll a székéből és lehajol, így arca közvetlenül az enyém elé kerül.
- És ez talán baj? – Megrázom a fejem, erre ő derekamnál fogva közelebb von magához. – Na és ez? – megismétlem előző mozdulatom, immár kissé bizonytalanul. – Ha semmi sem baj, amit most csinálok, akkor miért is jöttél? – Féloldalas mosolyra húzza száját. Érzem, ahogy arcom forrósodni kezd, és elképzelem, hogy másodperceken belül rákvörös leszek.
- Cs-csak... – dadogok zavaromban, mire elenged és visszaül a helyére.
- Azért mert kénytelen vagy betelni velem. Ilyen a szerelem – közli könnyedén, majd mélyen a szemembe néz. Felidéződnek elmémben szavai, amiket az este mondott, hogy mire is gondol általában, s ennek hatására egy halvány mosoly kúszik a számra. – Eleinte attól is elájultál ha félmeztelenül láttál, most pedig minden pillanatban a csókomért sóvárogsz, nemde? – Gúnyolódik, így szokásához híven elrontja a meghitt pillanatot.
- Nem! – Vágom rá. – Nagyot tévedsz, ha ezt így gondolod!
- Oh, elnézést – tettetett mentegetőzéssel maga elé emeli két kezét. – Fogadjunk, hogy nem bírsz ki három napot a csókom nélkül, de még puszi sincs! – elégedetten vigyorog.
- Jó, fogadjunk! – felelem s kezet rázunk, végül pedig diadalmasan elhagyom a szobáját.

– Jongin szemszöge –

Line üzenet

Sunhee, 17:37

Holnap hozd el a képeket! A kis liba azt hiszi kijátszhat, de majd én megmutatom neki,

hogy itt nem mennek ilyen könnyen a dolgok, véget vetek a kis románcuknak.

Ez a dolog már egy kicsit kezd más irányt venni, mint aminek indult.

Elolvasva, 17:40

Sunhee, 17:41

És? Mi a baj ezzel?

Nem biztos, hogy jó ötlet ezt megcsinálni. Az elején csak egy pár hétig

tartó kis gúnyt akartál belőle űzni, amiért utálod, azzal, hogy megalázó

képeket kürtölsz szét róla. De most cseppet megváltozott a terved.

Ezzel pedig két ember további életével szórakozol.

Elolvasva, 17:43

Sunhee, 17:45

Na és? Ezek után megérdemlik! Képes vagy megfutamodni?

Mik után Sunhee? Ez már beteges. Én ebben nem veszek részt

 tovább! Nálad vannak a fotók, azt csinálsz velük, amit akarsz.

Kár, hogy nem előbb gondoltam át reálisan a dolgokat.

Elolvasva, 17:46

– Nari szemszöge – 

Hátamon fekve, fejemet lelógatva az ágyról panaszkodok Jacksonnak, hogy Sehun azt hiszi csak arra várok, hogy csókolózzunk. Pedig nagyon téved! Talán inkább ő vágyik arra egyfolytában – amilyen perverz nem is lepődnék meg. 
- Nari – nyit be Sehun a szobámba, mire egyből felpattanok és az első, amit meglátok kidolgozott, meztelen felsőteste. – Megyek zuhanyozni, nem jössz?
- N-nem – hatalmasakat pislogva nyelek egy óriásit. – Hiába próbálkozol! – kiabálok rá magamhoz térve. Felnevet és végül kimegy a helyiségből.
- Aish – mint egy zsák krumpli, úgy dőlök el az ágyamon s a plafont kezdem bámulni. – Miért? – Bosszankodok hangosan. Ekkor ébredek rá, hogy mibe is kezdtem bele ezzel a fogadással. Tudhattam volna, hogy trükközni fog, az ellenálló képességemet pedig még nem sikerült kifejlesztenem.

Másnap az iskolában mindenkit kerülök, akit csak tudok, leginkább Sunheet – a barátnőivel együtt –  és Jongint. Mr.Oh órája előtt kimegyek a mosdóba kicsit megigazítani magamat, mivel az éjjel nem aludtam valami jól és látszódnak rajtam a fáradtság jelei, ezt pedig nem szeretném, hogy lássa.
Elindulok kifelé, de ekkor Sunhee lép be az ajtón, aki valószínűleg tudta, hogy itt vagyok, mert rögvest meg is áll előttem összefont karokkal. 
- Beszélgessünk – hunyorít szemével, én pedig válasz nélkül próbálok elmenni mellette, de egy lépéssel elállja az utamat. – Mr.Oh biztosan nem bánja, ha késünk egy kicsit.
- Én viszont nem szeretnék késni. Sem beszélgetni – lököm oda neki és ismét megpróbálok kijutni, de újból megállt.
- Pedig lenne mit megbeszélnünk – felmutat egy kis fényképet, amit egyből ki is kapok a kezéből amikor felismerem rajta magamat és Sehunt. A fürdőzős napon készülhetett, méghozzá távolabbról mert látszik, hogy fókuszálva van, de így is kivehető rajta, amint a jakuzziban csókolózunk.
- E-ezt, honnan szerezted? – nyögöm ki nagy nehezen. 
- Jongintól – szavaira a jelenleginél is nagyobbra kerekednek a szemeim. – Azt hitted, hogy magától vállalta el, hogy eljátssza a pasidat? Nem, nem – rázza lassan vízszintesen a fejét. – Amikor beadtad, hogy milyen "pasid" van, rájöttem, hogy van egy hasonló ismerősöm. Az, hogy találkoztál vele, hogy ide jár az mind az én művem, kivéve az öccse, ő nem volt a terv része. Eleinte megalázó képeket akartam vele csináltatni, de nem engedted a közeledbe. Kár, hogy kiszállt a dologból a nagy durranás előtt.
- Miért? – kérdem halkan, s érzem, hogy szemeimben könnyek gyülekeznek. 
- Mert utállak – kuncog. – Nincs különösebb oka, de valakivel szívóznom kell és te olyan kis ártatlannak tűntél. Viszont amikor Kai megszerezte ezeket a képeket, szívből megutáltalak – olyan fintorral az arcán ejti ki utolsó szavait, amit aki valami gusztustalan dolgot lát. – Ha ezeket az igazgató meglátja... 
- Ne! – szakítom félbe. – Ne mutasd meg neki, könyörgöm!
- Miért ne tenném? Így rajta is bosszút állhatok és rajtad is amiért elvetted tőlem! – Kitépi a kezemből a képet. – Sok ehhez hasonló képem van még. Az egész kis kiruccanásotok megvan.
- Újra a kutyád leszek. Bármit megteszek csak ne mutasd meg ezeket a képeket neki! – Fáj, hogy ezt ki kell mondanom, de az még jobban fájna, ha ezek miatt Sehun elveszítené a munkáját. Ha miattam veszítené el a munkáját. 
- Ugyan már – nevet fel szánakozva. – Ettől a szánalmas kis "bármit megteszek" dumától még nem változtatsz a helyzeten. Nem tudsz olyat tenni, amiért ne mutatnám meg. Holnap, utoljára élvezheted a nyugodt életedet. Ha ez kiderül téged elkönyvelnek egy kis ribancnak és mindenki ki fog csinálni, Sehunt pedig kirúgják. Szóval élvezd, amíg tudod – rám kacsint és végül faképnél hagy.
Előtör belőlem a sírás, lábaim pedig magam alá rogynak. Fejemet fogva zokogok a tehetetlenségtől és a tudattól, hogy elrontottam egy férfi életét, Jongin pedig csak ki akart használni, és semmi jó indulat nem volt benne. Viszont mégis kiszállt, vajon miért? Lehet, hogy beszélnem kellene vele?! Fogalmam sincs mit tegyek, de az biztos, hogy ezt az órát kihagyom.